Posts

Showing posts from 2018

Dr. Jekyll és Mr. Hyde

Image
Az NK Bookclub januári első olvasmányának Robert Louis Stevenson - Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ját választottuk. 
Stevenson hátborzongató regényében a XIX. századi London elevenedik meg előttünk, ahol rejtélyes gyilkosságok történnek. Utterson kezd el nyomozni a halálesetek után, mely során a nyomok barátjához, s annak ijesztő ismerőséhez vezetnek. A bűnesetek megoldásával együtt nem csak a gyilkos kilétét fedi fel az ügyvéd, hanem a borzasztó igazsággal is szembesül Dr. Jekyll és Mr. Hyde titkáról illetően. 
Robert Louis Stevenson gyakran utazott, s ezek az utazások számottevő módon járultak hozzá munkásságához. Formai igényesség és fordulatos meseszövés jellemezte, mely ifjúsági regényében A kincses sziget-ben is jelentős módon megjelenik.


Értékelés (Nóri blogján is olvasható):
K: A horrorisztikus történetekkel kissé hadilábon állok: olvastam és kedvelek közülük is egy-kettőt, viszont egy ideje kimaradtak az életemből. Stevenson kultikus regényének olvasását azonban nagyon vártam, mert jókat…

Goodbye Christopher Robin

Image
A Micimackó az a mese volt számomra, amely valamilyen megmagyarázhatatlan okból sosem tetszett. Egyszerűen nem bírtam megszeretni, s felnőttként se vonzott. Ez a film, noha a hozzáállásomon nem változtatott, mégis sikerült elérnie, hogy elhatározzam: elolvasom az eredeti mesét. Hogy kedvelni fogom-e ezekután Micimackót? Ez még a jövő zenéje, mindenesetre a Viszlát, Christopher Robin-t a szívembe zártam.

Az I. világháború után A. A. Milne poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenved. A háború olyan intenzitással hatott rá, hogy nem tudja elengedni a múltat. Ez mindennapjaira és kreativitására is rossz hatást gyakorol. Egy élesebb, hétköznapi hang is képes őt kizökkenteni a jelenből és a múltba repíteni, gondolatai folyamatosan a háború körül forognak, s íróként is a háborúról való gondolatait veti papírra.
A könyvvel azonban nem igazán halad, és csak akkor szabadul fel a háború terhe alól, mikor kettesben marad fiával. A hosszú séták a közeli erdőben, a játékok, amiket játszanak és…

Call me by your name

Image
1983, valahol Észak-Olaszországban.
Elio családjához egy amerikai vendég érkezik, aki édesapja asszisztenseként segédkezik a nyár folyamán. A jóképű Oliver mindenkire nagy hatást gyakorol, s vonzerejének a tizenhét éves fiú sem tud ellenállni. A családi nyaralóban eltöltött hat hét alatt, a szórakozás és a kutatómunkák között esik szerelembe a két fiatal.

Mi teszi annyira varázslatossá ezt a filmet?
Az olasz tájak. Olaszországot egyébként is gyönyörűnek tartom és a kis házak, a kert, a biciklizések során látott utak mind-mind annyira otthonossá teszik a filmet, hogy szinte olyan, mintha a szereplőkkel együtt mi is ezeken a helyszíneken járnánk.
A zene. A lágy háttérzene vagy éppen a nyolcvanas évekbeli dalok mind szépen reflektálnak a képi világra. Nagyszerűen teremtik meg a hangulatot és nyomatékosítják a látvány mondanivalóját.
A színészi játék. Armie Hammer-t (Oliver) már korábban is ismertem és kedveltem, ezért kérdéses sem volt, hogy itt is tetszeni fog a játéka. Kiválóan alakítja …