Twist Olivér

Mindannyiunk életében vannak olyan klasszikus regények, amelyek felett valamilyen oknál fogva elsiklottunk vagy éppenséggel annyira korán olvastuk el, hogy nem is tudtuk igazán értékelni. Az NK Bookclub célja az, hogy olyan szépirodalmi műveket olvassunk, ami valamiért kimaradt az életünkből, illetve a kevésbé kedvelt kötelezőknek adjunk még egy esélyt.
Az egyik decemberi olvasmányunk a Twist Olivér volt, amelynek írója Charles Dickens.

Dickens a viktoriánus kor és Anglia egyik legnépszerűbb írója volt. Olyan híres művek szerzője mint például a Copperfield Dávid, a Karácsonyi ének vagy a Szép remények. Regényeire jellemző, hogy sokkal inkább a karaktereken, semmint a cselekményen van a hangsúly. 

Tematikái általában: a nyomor, a bűn és az alvilági London bemutatása egy gyerek szemszögén keresztül. Gyakran kritizálja a társadalmat, kontrasztot állít a városi és a vidéki élet között.
A Twist Olivérben megjelenő tematikák: társadalom és osztály kérdések, bűnözés, sors és szabadakarat, a nők és a gyermekek tehetetlensége, városi élet és a vidéki élet ellentéte, az ártatlanság egy korrupt városban. 


Értékelésünk (Nóri blogján is olvasható):


K: A Twist Olivér történetét felületesen ismertem csak, kiskoromban nem olvastam a regényt illetve egyik adaptációját sem láttam. Volt arról egy elképzelésem, hogy mit fog adni ez a könyv, de ami azt illeti egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam.

N: Olivérrel nekem is hasonlóan indult a kapcsolatom. Mindig ismertem a nevét, de itt gyakorlatilag ki is merült a történet. Néha elkaptam a tévében egy-egy jelenetet az dologházban játszódók közül, azonban egyszer sem néztem végig a filmet. Annyit tudtam, hogy Olivér árva, és az egész cselekményt úgy képzeltem, mint a Copperfield Dávidé, ellenben valami egészen mást kaptam.

K: Nekem nem volt ilyen összehasonlítási alapom, tekintve, hogy Dickenstől csak a Karácsonyi éneket olvastam. Annyit én is tudtam, hogy egy árva kisfiúról szól a történet és hogy egy tolvajbandához keveredik, és azt is hittem, hogy csak ennyi a cselekmény. Dickens viszont mesterien ért ahhoz, hogy addig csavarja a szálakat, amíg mindegyik össze nem ér és teljesen meg nem lepi az olvasót.
Olivér története édesanyja halálával indul és a dologházban töltött keserves évekkel folytatódik. A kisfiú sorsát a boldogtalanság és a kegyetlenség jellemzi; hiába annyira tisztalelkű és ártatlan, a körülötte lévő világ nem kegyelmez neki. Ezek a gonoszságok nehezítik meg Olivér életét, s így kerül az egyik helyről a másikra, míg végül Faginnál és gyermektolvajokból álló bandájánál köt ki.

N: Én azt gondoltam, hogy ebben a könyvben arról lesz szó, hogyan nő fel Olivér, és kerül ki ebből a helyzetből, ehhez képest úgy a történet harmadánál rá kellett döbbenjek, hogy ez a szerencsétlen gyerek tulajdonképpen csak passzív szereplője ennek a történetnek, viszont mégis ő mindennek a mozgatója. Az egyébként tény, hogy Dickens zseniálisan keveri a lapokat, és nagyon szépen adagol mindent, és mindig képes volt meglepni. Sokszor nem az történt, amire számítottam. A végén játszodó események például egészen megdöbbentőek voltak, ami Sikes és a többi rabló szálát illeti. Mintha egy gengszter sztoriba kerültem volna

K: A végén lévő egyes jelenetek miatt valóban kicsit gengszteres lettek a zárófejezetek. Engem az is meglepett, hogy milyen sokszor hagyjuk el Olivér szemszögét, hogy aztán fejezetekkel később visszatérjünk rá.
Az is újdonság volt, hogy Dickens egyszerre mennyire realisztikusan és mesésen is írja a történetet. Gondolok itt arra a realizmusra, ami az árvákról, szegényekről szóló részekről szól vagy Londonról magáról, de közben azért ott az a mesés elem, ami Olivér származását mutatja be. Arról nem is beszélve, hogy sok esetben micsoda szarkasztikus felhanggal közöl a tényeket.


N: Az elején nekem is furcsa volt, hogy Olivér gyakorlatilag alig bukkan fel egy idő után, ráadásul inkább csak szemlélője és elszenvedője a történetnek, semmint cselekvő hőse.
Dickens stílusát imádom, már a Copperfieldben és a Karácsonyi énekben is magával ragadott, azonban ez a műve messze a legrealistább alkotás a három közül. Kegyetlenül őszinte tükröt állít korának társadalma elé. Élveztem minden sorát, mert mindig volt valami plusz, ami elgondolkodtatott vagy épp keserű mosolyt csalt az arcomra. A sok gonoszságot legtöbbször szinte csak mellékesen vetette oda, ami remekül mutatta be, mennyire közömbös volt a társadalom ezeknek az embereknek a sorsa íránt.
 És ahogy te is mondod, ehhez társul a csodás, mesés elbeszélési stílusa, ahogy lassan, ráérősen vezet minket az úton, elidőzik jelentéktelennek tűnő apróságokon, amiket én imádtam, mert ezektől élt annyira a könyv.

K: A jelentéktelennek tűnő apróságokat említve: nem csak a történetnél időzik el ilyenek semmiségeknél, hanem szereplőknél is. Ezt úgy értem, hogy meglepő volt számomra, mikor kitértünk egy karakterre, ahelyett, hogy Olivérrel foglalkoztunk volna és néhol nem is értettem, hogy most miért ezzel a karakterrel tartunk. De Dickens ravasz, és a végére összefűzi a szálakat, és minden értelmet nyert. A szereplőket említve: a mellékszereplők közül én legjobban Rose kisasszonyt és Harryt szerettem meg és a Vagánynak is voltak olyan részei, amik tetszettek. Neked volt olyan karakter, aki így megfogott Olivér mellett?

N: Olivér természetesen nálam is kedvenc. Ez azt hiszem egyértelmű. Nagyon szerethető, édes, ártatlan kisfiú. :) Szívesen olvastam volna még róla. Harry-Rose páros megmelengette a szívem, üde színfoltjai voltak ennek a kegyetlenül realista világnak. Amúgy Nancy karaktere volt még rám nagy hatással, az ő jellemfeljődése és vivódásai azért megérintették a szívemet.
Egyébként azt hozzá kell fűzzem, hogy még a legkegyetlenebb szereplőkről is szerettem olvasni, mert Dickens annyira élővé varázsolta őket, hogy olyan volt, mintha személyesen találkoztam volna valamennyiükkel.
Azt hiszem összességében elmondhatom, hogy egy fordulatokban gazdag, magával ragadó regényt olvashattam, aminek - hála Dickens stílusának - még a kevésbé izgalmas fejezetek is vittek magukkal. Téged mennyire fogott meg? Olvasol Dickenstől a közeljövőben?

K: Teljesen egyetértek veled, számomra is izgalmas olvasmány volt. Az egyetlen “nehézséget” az olvasás közben az jelentette, hogy az Olivér ellen elkövetett kegyetlenségek olyannyira elszomorítottak, hogy sokszor nem tudtam vele haladni.
Dickenstől még mindenképpen szeretnék olvasni, mert tetszett az írásmódja és ahogy körülnéztem a könyvei között, a témaválasztásai is kiválóak. Bár az is tény, hogy kell egy kis idő ezután a regénye után, és csak a későbbiekben tervezem azt, hogy olvasok tőle megint.


Adaptációk
Olivér története évtizedek óta több adaptációt is megélt: nagyjátékfilmek, három TV film, kettő minisorozat és egy színpadi musical mesélte el Olivér hányattatott sorsát.
A leghíresebbek ezek közül az Oliver! című musical, melyben dalokkal elmesélve ismerhetjük meg szegény kisfiú életét, illetve a 2004-es Polanski film, amiben a nagyszerű Ben Kingsley fogadja kegyeibe a fiút Faginként. A BBC minisorozatában (2007) pedig a zseniális Tom Hardy kelti életre Bill Sikes karakterét (mindenképp ajánlom ezt az adaptációt is).

Comments

Popular posts from this blog

Goodbye Christopher Robin

BoJack Horseman

V.E. Schwab - Shades of Magic